X-Lap

Mire jó egy székhelyszolgáltatás?

A székhelyszolgáltatás igénybevétele könnyebbséget jelenthet mind a kisebb, mind a nagyobb cégek számára, amennyiben vállalkozásuk nem teszi szükségessé, hogy irodát tartsanak fent. A szolgáltató ugyanis leveszi a vállukról a hivatalos ügyintézésekkel járó időbeli és pénzbeli költségeket, azáltal, hogy jogosultságot kap a hivatalos levelek átvételére. Jogszabály értelmében ugyanis minden cégnek rendelkeznie kell egy cégtáblával is ellátott székhellyel, mely tulajdonképpen az állandó levelezési címe, és ahol a leveleket átveszik. Erről a címről kell történnie a teljes papíralapú ügyintézésnek, nem csak a postaküldemények személyes átvételének, hanem azok irodai kezelése, tárolása, valamint megőrzése is. A NAV ezen a címen - irodai órákban - bármikor ellenőrizheti a céget, ezért is fontos az állandó jelenlét és a pontos adattárolás illetve rögzítés. Az otthon nem alkalmas az ilyen ügyek intézésére, ráadásul állandó jelenlét miatt a cégtulajdonos otthonához lenne kötve, egy külön iroda bérlése pedig nem minden esetben gazdaságos. Egy megbízható székhelyszolgáltatás azonban megspórolja az otthon töltött időt és több ezer forintot is megtakaríthat az ügyfelei számára, mivel nem kell az irodabérlésre költeniük.

Mentőláda praktikus csomagolásban

A megfelelően felszerelt elsősegély doboz előírás mind a gépjárművek vezetői, mind a munkáltatók, mind a veszélyes hobbisportokat űzők számára. Nem csak tartásuk, de karbantartásuk is kötelező, így a megfelelő utánpótlás, a szavatossági idő figyelése. Mivel számos elfoglaltság mellé, gépjárművekre és munka mellé előírás az elsősegély doboz, ezért különféle csomagolásokban és kiszerelésekben gyártják le azokat, hogy minél kényelmesebben, praktikusabban el lehessen őket helyezni. Ezért például nem csak fém, hanem műanyag ládákban is kaphatóak a dobozok, ezek kívül pedig a vadászok számára külön gyártott elsősegély csomagokat puha táskákba teszik, a munkahelyekre gyártott dobozok számára pedig keretet készítenek, melyet a falra is fel lehet szerelni, így könnyűvé válik a doboz le- és feltevése, jól látható és elérhető helyre kerül. Plusz szolgáltatásként lehet matricákat és táblákat vásárolni a ládák mellé, melyek az elsősegély doboz helyét jelölik. Ezek mind biztonsági funkciókat látnak el, hiszen szembetűnőek és könnyen észrevehető általuk a doboz.

Mi az óember?

Az emberi szellem eredendően romlott a Biblia szerint, mivel az emberek eredendően bűnös állapotban születnek meg, azaz újjá kell születniük. Ennek a Szentírás szerint egyetlen módja van, mégpedig az, ha elfogadja azaz elhiszi az ember, hogy Jézus Krisztus magára vette az összes ember bűnét, tehát engesztelő áldozatul halt meg a kereszten. Tehát a fogantatás pillanatától kezdve bűnös az ember, mivel Ádámtól örököltük a halott szellemünket. Ez azonban nem azonos a személyes bűnnel, melyeket az emberek elkövetnek később, életük során. Mivel az ember szelleme a létének forrása, ezrét addig nem kaphatja meg az örök élet ígéretét, amíg bűnös. Újjá kell születnie ahhoz, hogy a szelleme örök életet nyerjen. Az ember újjászületés utáni énjét új-embernek nevezi a Biblia. Viszont a továbbiakban is része marad az óember, de ebben az állapotban már hatalmában áll uralkodni felette és megfeszíteni azt. Tulajdonképpen az élet során az ember legfőbb feladata az, hogy nap mint nap legyőzze a romlott énjét, ezért cserébe pedig üdvözül, és örök életet nyer.

Milyen telefont vegyek?

Hogy a megfelelő telefont kiválaszd több szempontot is érdemes figyelembe venni. Igyekeztünk olyan szempontok közül válogatni, melyek időtállóak, tehát elsősorban alapfunkciókra és megjelenésre fókuszálunk. Talán az elsődleges ami akár meg is keserítheti az életedet, az egy túl nagy képernyővel rendelkező telefon: tulajdonképpen ma már a 4.7 hüvelykes telefonoknál kisebb méretűek közt nem érdemes válogatni, mivel azok elég gyenge hardver rendelkeznek, viszont, ha biztosan akarod tartani a okostelefonodat a kezedben, akkor nem érdemes 5.5 hüvelyknél nagyobb készüléket választanod. Manapság a többség fotózásra használja elsősorban a telefonját (persze a beszélgetés mellett). Ha ez az elsődleges opció számodra, akkor érdemes egy dupla kamerás készüléket választanod. Ide kapcsolódik a RAM, avagy a memória kérdése, bár itt egyszerű a válasz: minél több, annál jobb. De talán a legfontosabb szempont mind közül az akkumulátor élettartama. Bár az élettartam függ természetesen a kijelző méretétől is.

Gyorsaság és áttekinthetőség

A 21. század másról sem szólt, mint a gyorsaságra való extrém törekvésekről. Azzal pedig, hogy az internet bekerült a mindennapi életünkbe, és hogy ma már nem csak óriási gépeken tudunk felmenni a világhálóra, hanem egy aprócska telefonon is, még gyorsabbá és elérhetőbbé vált a világ összes tudása. Az internet szkeptikus emberek azonban még a mai napig sem hajlandóak átállni az elektronikus módszerekre, még akkor sem, ha ez nekik is érdekük lenne, hiszen időt, pénzt és fejfájást spórolhatnának meg, ha nyitnának a modern technikák felé. Ugyan ez tapasztalható a papíralapú számlázást preferáló és az elektronikus számlát kibocsájtó számlázó programokat használók közt. A papíralapú számlázásnak számos hátránya van, de talán ami a legidegesítőbb benne, az az, hogy egy bizonyos mennyiség után legyen az ember a legjobb rendszerező, akkor sem tudja átláthatóvá tenni a papírhalmot. Míg az elektronikus számla gyorsan és megbízhatóan elkészíthető egy számlázó program segítségével, aztán pedig a számlát tartalmazó dokumentumot egy másodperc alatt át is lehet küldeni az illetékeseknek.

Üzemanyagkártya akció a FleetCor-tól

Új üzemanyagkártya akciót indított a Fleetcor Hungary a weblapján. Az akció keretében regisztráló vállalkozások most egyénre szabott kedvezményeket kapnak. A Fleetcor üzemanyagkártya kedvezményei emellett is elég kedvezőnek mondhatóak. Az üzemanyagkártya által biztosított legjelentősebb versenyelőny a kedvezményes üzemanyagárakban mérhető, melyek több mint kétszáz hazai és közel huszonötezer európai töltőállomáson igénybe vehetőek. Az üzemanyagkártya másik fontos előnye, hogy külföldi utazásai során autópálya díjakat, híddíjakat, alagútdíjakat és egy útdíjakat is fizethet üzemanyagkártyájával. A külföldön elkönyvelt költségeit egy központi számlán keresztül lehívva egyszerűen beillesztheti vállalkozása könyvelésébe. Regisztrálja most üzemanyagkártyáját és igényelje kedvezményeit.
Oldalak:123456789...15